Időutazás "Isten tenyerén" a Kudzsiri havasokban


A déli Kárpátok szívében, kristályos csúcsok és mészkőképződmények ölelésesben találunk rá az „ élet bölcsőjére”. Ez a medence olyan zárt vidék, ahol a természet és az ember közötti kapcsolat zavartalan harmóniában maradt fenn.

A modern kor vívmányainak foglyai vagyunk. Már el sem tudnánk képzelni az életünket telefon, internet és a kényelmünket szolgáló okos dolgaink nélkül. A meleg víz, a fűtés, az elektromos áram pedig egyenesen létszükségletnek számít. Nekünk. Ám vannak települések ahol mindez hiánycikk és az ott élő emberek mégsem élik meg hiányként. Mindennapjaikat kitölti a földművelés és állatnevelés, lelki gazdagságukat pedig a páratlan kincseket rejtő természet szépségeiben találják meg. Létezik a hely, ahol megállt az idő és szemmel látható, kézzel fogható a földi paradicsom, ahol „Isten tenyerén” sétálva átszellemül és megnyugszik a lélek.

Isten tenyerén ébredtem, s lenéztem a Földre,
Hófehér csúcsokra, kopár legelőkre.
Kanyargós folyók tükrében láttam kelni a Napot,
Sugaraiban álmos hajnal mosakodott. (...)
Láttam a békét az emberek szívében,
Láttam az erdőket fürödni a fényben. „- Hamvas Béla
A Kudzsiri-havasok vagy Sebes-hegység a Déli-Kárpátok Páring csoportjához tartozó hegység. Legmagasabb pontja a 2130 méteres Péter-csúcs. A hegység viszonylag alacsony, illetve középmagas csúcsaival elég nagy területen helyezkedik el, mégis a Kárpátok egy kevésbé ismert részét képezik. Karsztos jellegének köszönhető, hogy ilyen elzárt területek jöhettek létre, mint amilyen a Ponorics vízkelet (Fundătura Ponorului ). A természeti erők erőteljes eróziója lépten nyomon megfigyelhető, mint ahogyan a víz művészi alkotó munkássága is a mészkövekben.



 Ezen szépségéről és formai gazdagságokról Téglás Gábor brassói születésű régész és az erdélyi turizmus úttörője így tudósít:
A hegyvidék minden szépségét képviselve találjuk rajta. Mély szakadékok, meredek sziklafalak, havasi növények illatával áradozó fennsíkok a szeszélyesen kivájt völgyekkel váltakoznak, hol bővizű patakok szilaj szökeléssel szállítják alá a dús erdők által táplált források vizét. Általában egynemű kőzetekből alakult e hegység. Mindazonáltal egyes mészfoltok ide is beférkőztek, megannyi oázis a kristályos kőzetek roppant tengerében.”
Gépjárművel Hunyad megyében a Petrozsény (Petroșani )és Hátszeg ( Hațeg ) közötti főútról Ponor település irányába kell letérni, majd Fégyér (Federi) falucska végéből indul az igazi felfedezés. A kezdetben kőlapokkal kiépitett út,lassan földessé válik, majd a továbbiakban pedig csak terepjáró, vagy lovasszekér számára használható. A természet szerelmesei viszont gyalogosan teszik meg a további pár kilómétert, ezzel is adózva a hely autenkikus és meghitt hangulatának. Itt minden települést erdő ölel körül.Folyamatosan követnek az úton az aprócska, kőből vagy fából épitett házak, a léc- vagy fakeritések, kicsi udvarok, gyümölcsösök. Mingnem egy elég köves és lassan emelkedő "kecske" úton haggyuk el a lakott települést.




A 900 méter magasságban fekvő védett terület nevét a hegységre jellemző vizek viselkedéséről kapta. Ezek ugyanis a magasabb régiókban fakadnak és a mélyebben lévő mészköves részeken eltünnek a föld alá. A Ponorics vizkeleten áthaladó folyó hat patak vizét gyüjti össze a környékről. Felbukkan a völgyben és eltűnik egy sziklafal keskeny repedésében. Legközelebb a 8 kilóméter messze fekvő Csoklovinai vizkeleten bukkan elő újra. A népi elnevezés „Isten tenyere”, vagy „ az élet bölcsője” elhelyezkedésére és a hely páratlan szépségére utal. A lassan emelkedő úton haladva, kökény és szederbokrok tűnnek fel, majd az erdőbe érve, örökzöldek között haladunk az ágak között már fel fel villanó mészköves formák irányába. Elvétve találunk magányosnak tűnő portákat, de az udvarban legelésző állatok,összegyűjtött tűzifa, illetve széna – szalmaboglyák jelzik, hogy csak álca a lakatlanság. Felülről tekintve a medencébe, az első szembetűnő kép, amint a folyó kettévágja a katlant. Szabálytalanul kígyózó formája, csendes moraja és frissítően hideg vize szinte csalogat. Az ösvényen haladva szépen ereszkedünk le a partjára, s kísérjük végig a sziklafalig, avagy a medencén keresztül. A körülölelő sziklákat az eső és a szél művészi mestermunkaként formálta meg, míg a közöttük bujkáló Nap sugarai évszaktól függetlenül, olyan színeket festenek a házak falára és fák levelére, hogy elakad az ember szava. A legelő simogató pázsit és olyan nyugalom uralkodik, mintha nem is a Földön járnánk.



Ez a meghitt és a nagyvilág elől elrejtett medence Diana Buzoianu a brit The Telegraph napilap „Big Picturefotópályázat győzelme után kapott nagyobb figyelmet. A beküldött képen egy vidéki életkép elevenedik meg, párolgó szénaboglyákkal, egy mesébe illő völgyben. Azóta már sok művészt megihletett a táj, de varázsa a látogatók számának növekedésével sem csorbult.



Télen, havas időben ezek az utak szinte járhatatlanok, ám olvadás után azonnal felpezsdül az élet. Amint zöldülni kezd a mező, bárányok hada lepi el a völgyet. Majd a kis házikók és esztenák is benépesülnek. Szabadon cikázó szarvasmarhák, fenséges lovak és egy két kíváncsi kutya is köszönti a vendégeket. Itt az emberek generációról – generációra örökítik ezt az életformát. Már gyermekként szívükbe oltsák a földművelés, állattartás szeretetét és tudományát, a környezet és növények ismeretét.




Egyik legszebb élményünk volt ellátogatni a Ponorics vizkelethez. Testileg és lelkileg is feltöltődtünk, átjárt minket a hely hangulata, természetközeli varázsa, nehéz szívvel búcsúztunk a vidéktől, de feledhetetlen emlékképekkel lettünk gazdagabbak.
A természetben nyitott szemmel és füllel, a szépségre fogékony szívvel járj! Ne hagyj mást magad után, csak a lábad nyomát és ne vigyél el mást, csak az emlékeket!- Herman Ottó.



Szöveg: Ilona Habarics /
Fotó: Ilona Habarics és Zsolt Habarics /
Ha tetszett a cikk like-oljátok , osszátok meg , csatlakozzatok a csoporthoz és a kedvelőinkhez.
Köszönjük !
- Blogger oldalunk : https://ketbarangolo.blogspot.com
- Barangolók Facebook csoport : https://www.facebook.com/groups/barangolok
- Facebook oldalunk : https://www.facebook.com/2barangolo

Megjegyzések