Mindenki
találkozott már a Lukács Evangéliumából ismeretes mondással,
miszerint ha elhallgatnak az emberek, a kövek fognak megszólalni.
Kövek, falak, romok, melyek elevenen örzik történelmünk és amik
nem tünhetnek el nyomtalanul a felejtés, vagy az enyészet
örvényében.
Barangolásaink
során többször látogattunk már el elhagyott, omladozó
épületekhez. Van valami furcsa varázsa annak, ahogyan az emberi
kéz alkotta épületek harcolnak a lassan burjánzó, leigázó
természet erőivel. Jártunk elhagyott bányavidéken,
elnéptelenedett kísértetfalúban, most pedig Erdély
egyik legimpozánsabb középkori várának, a torockószentgyörgyi
várnak falai között sétáltunk.
“ Várrom
magaslik a hegy csúcsán,
tiszteletet
követelve magának.
Öregesen,
méltón
néz le a Földre,
emberek
hadára.
Az
idő szele megtépázta már,
évek
szállnak át felette,
de
Ő megrendíthetetlenül áll,
nem
engedve az idő vasfogának.” - Mönich
Krisztina
Fehér
megyében, Torockószentgyörgy határában, a falútól alig két
kilométerre található a legendás múlttal rendelkező várrom. A
településtől nyugati irányban,740 méter magas kristályos
mészkőszirt tetején magaslik a vár, mely omladozó falainak
ellenére, még mindig tekintélyt követel magának. Már messziről
látni lehet az útról és legjobban a régi bejáraton, az
aszfaltos útról jobbra térve közelíthető meg. Kiszélesített
földes út ez, mely az emelkedőkön gyalogos ösvénnyé változik,
kanyarogva lépcsőzetesen a domboldalon.
Mindössze 200 méter a
szintkülönbség, ami sokkal többnek tűnik, ha a Havas-patak
síkságából kiemelkedő, a település irányában meredek oldalt
nézzük. A várat a Thorotzkay
család
építette és birtokolta, s az évek folyamán jelentős szerepet
játszott történelmünkben, mi több, magyar nemzeti öntudatunk
erejének és kitartásának szimbólumává emelkedett.
A
magyar népmesék misztikus hármas száma, s a nemzeti dalból jól
ismert balsors kézen fogva kísérte a vár történelmét.
A
vár kőmagja a XIII.század végén épült. A kornak megfelelő
klasszikus építési formában. A körülbelül 20 méter magas,
négyszög alakú lakótorony, szintekre osztva, ablakaival a Kőközi
szorosra való kilátással adta az alapot. Mivel a vár elsődleges
célja a védelem volt, így a várat kibővítették. Ám ez a déli
rész nagyobb helységekre volt bontva, ami a leírások alapján
helyt adott lovagtermeknek és fényűző, erkélyes szobáknak is.
Az ablakok a szemben lévő Székelykőre, illetve a településre
néztek.
A
Dózsa-féle parasztfelkelésben, 1514-ben a várat elfoglalják,
feldúlják és felgyújtják.
A
tűzre hivatkozva a Thorotzkay
család új tulajdonlevelet kért. Ám amikor ezt megkapta, nem csak
a várat, de a települést is minden lakosával; a bányákat és a
földeket is tulajdonba kapták, aminek mintegy 300 éves perlekedés
lett a végeredménye. A család a várat helyre állította, sőt
kibővítette, erős várfallal zárta körbe. Ám miután támogatták
a Rákóczi -féle felkelést, összetűzésbe keveredtek az
osztrákokkal, akik 1703-ban nem csak szétlőtték, de fel is
robbantották a várat. Ezután már nem állították helyre, inkább
beköltöztek a falúba. De egyes elmondások szerint a vár
raktárként szolgált még az 1848-as forradalom idején is, amikor
sikerült még egyszer, harmadjára is felgyújtani. Ezután már
senkinek nem volt szüksége a romokra,1860 az út felőli torony
három oldala is leomlott. Mai napig ugyan szimbólumként,
műemlékként tekintenek rá, de felújítás nélkül folytatja
harcát a megmaradásért.
A
gépjárművet a földes úton leparkolva, gyalogosan indultunk neki
a szerpentines ösvénynek, mely szépen kanyarogva mutatja az utat a
vastag várfal alá. A falban lévő hatalmas nyíláson hamar a vár
belsejében találtuk magunkat. Bal oldalban, két bejáratra
hasonlító, boltíves kőkeret alatt érkezünk a lakótoronyhoz,
ami annak ellenére, hogy a legrégebben épült, a legjobb
állapotban maradt meg. Falában egy kőtáblát találunk, nehezen
olvasható szöveggel:
„A
Thorotzkay család vára.
Építtette
Thorotzkay Illés er-
délyi
alvajda a 13. század végén.
Leégette
br. Tiege osztrák tábornok 1703-ik évben."
Déli
oldalban lévő bejáratán belépve, azonnal két dolog vált
szembetűnővé. Először is a bal oldalban található
lépcsőmaradvány, mely a következő szintig vezetett. Illetve a
falban található szabályos mélyedések, amik a szintek
elválasztását jelzik. Ha jól megfigyeljük, amint beléptünk,
máris a földszinti rész tetején állunk, vagyis a belső térbe
gyűlt hulladék, mára eléri az egy emeletnyi magasságot. Ablakra
utaló nyílásokat találunk, szintenként elosztva, melyek kövekből
kirakott keretes formája még most is jól kirajzolódik.
A
vár udvarából remek panoráma nyílik a közeli településre. Ez
ihlette meg Gyulai
Pált
is Az óriásleányka megirásakor:
"E
fényes, büszke várnak most csak romját leled
Lakói
merre vannak, hiába kérdezed."
Az
egykori szobákból és erkélyekből semmi sem maradt. A megtépázott
falak és a köztük tátongó ablakszerű nyílások csak
következtetni engednek, hogy mi és hogyan helyezkedett el. A
hiányos lépcsőkezdemény és vélhetően a robbantás által
keletkezett üregek átjárhatóvá teszik a még megmaradt romokat.
Kimagasodni csupán a toronyból maradt csúcsos szigony tud.
Vigyázni elsősorban a burjánzó növényvilággal kell, a kövek
még mindig masszívan ragaszkodnak egymáshoz.
Mára
már csak rom. A történelmünk egy élő szikrája. Köveiben őrzi
a múltat és mesél minden arra látogató turistának. Minket is
áthatott a hely hangulata, ahogyan kitekintettünk a Székelykőre,
vagy az alattunk elterülő falvakra. A visszaúton pedig az a
gondolat kísért bennünket, hogy ezt a történelmi örökséget
megmutassuk mindenkinek.
Szöveg:
Ilona Habarics /
Fotó: Ilona Habarics és Zsolt Habarics /
Fotó: Ilona Habarics és Zsolt Habarics /
Ha
tetszett a cikk like-oljátok , osszátok meg , csatlakozzatok a
csoporthoz és a kedvelőinkhez.
Köszönjük
!
- Barangolók Facebook csoport : https://www.facebook.com/groups/barangolok
- Facebook oldalunk : https://www.facebook.com/2barangolo
Megjegyzések